2. Fejezet

Vártam. Vártam, hogy elérjen a tűzgolyó. Vártam, hogy elérjen a halál. Csak vártam, hogy történjen valami. De nem történt semmi. Kinyitottam a szemem és megláttam, hogy a tűzlabda előttem lebeg másfél méterre. Nyakláncom felforrósodott, a piros ékkő vörösen világít. Vajon mit jelenthet ez? Kezembe vettem, és jobban megnéztem. Mintha,...mintha, a szárnyak aprót mozdulnának. Ilyen nincsen. Nem lehet. A nyakláncom mentett meg? Ezért akarta az aki adta, hogy hordjam? Egy biztos: Aki ezt adta, vagy tisztában volt a varázslények létezésével, vagy ő maga is az volt.
- Honnan van az a nyaklánc? - törte meg gondolataimat Kaiden ideges hangja.
- Nem tudom - vontam vállat és könnyednek akartam mutatkozni, nehogy észrevegyék
- Elloptad - vádolt meg.
- Mi van?! - ráncoltam szemöldököm. - Nem! Dehogyis! - vágtam rá. - de nem válaszoltatok nekem. Miért figyeltek engem?
- Nem rád tartozik, Hercegnő!
- Ne hívjatok már így! Tudjátok milyen idegesítő?!
- Nem érdekel. Honnan loptad?
- Na, hagyjatok békén! - mondtam hitetlenül röviden nevetve, majd megfordultam és hazafutottam. Mi volt ez az egész?! Először meglátogat ,, Őkirályi felsége", majd Nick valamiért meg akar ölni, de a nyakláncom megvéd, és még azt mondják nem rám tartozik, hogy miért figyelnek. Ezt most komoly?! Biztos csak álmodom, reggel meg majd jót nevetek azon ami most a fejemben lejátszódik. Legyen már reggel! Én ezt nem bírom. Otthon észrevétlenül osontam szobámba, majd elnyomott az álom.

Reggel szokásos rutinomat végeztem, és épp reggeliztem amikor Ellie jött le.
- Szia, Claris! - nem tudom, hogy miért de ő mindig így hív. - Caleb ma sem megy, mert egy merő láz és borzalmas hányingere van. De ugye téged nem kell arra figyelmeztetnem, hogy ne árulj el minket? - nézett mélyen a szemembe, mire először elkerekedett a szemem, majd megdöbbenésemet hitetlenkedés váltotta fel, végül a megbántottság és szomorúság maradt.
- Ezt komolyan mondtad, El? El sem hiszem, hogy ennyi nehéz éven keresztül nem tudtál ennyire megbízni bennem - ezzel felkaptam a táskámat és kiviharzottam az ajtó. Ma gördeszkával mentem, hogy ki tudjam kicsit szellőztetni a fejemet. Hamar odaértem a sulihoz, túl hamar. Beszaladtam a terembe, majd leültem a padomba. Reménykedtem benne, hogy Nick ma nem jön, vagy ha van olyan nagy szerencsém visszamennek oda ahonnan jöttek. Nem volt ilyen szerencsém. 5 percen belül mellettem ült komoly arccal. Nem kezdeményeztem beszédet és reméltem ő se teszi. Megint tévedtem.
- Honnan van a nyaklánc? - fordult felém komor arccal.
- Nem 'tom - mondtam.
- Clary ez egy különleges nyaklánc - szerinte én nem tudtam?!
- Na ne! Valahogy kitaláltam, hisz nem sikerült megölnöd - feleltem gúnyosan.
- Nem tudod milyen értékes - felelte fojtott hangon. - Add ide!
- Adja a halál - feleltem reflexből. Mit képzel? Majd pont odaadom az egyetlen dolgot amihez érzelem fűz és ami megvéd. Elhitte.
- Ez komoly dolog Clarissa!
- Nekem is komoly. Nem fogom odaadni az egyetlen védelmezőmet - sziszegtem. A csengő mentett meg a további faggatózástól. Ez egyszer örültem Steven-nek. Az órán most tényleg figyeltem és az órai anyagból irtunk egy röpdogát amit Steve ki is javított.
- Gratulálok Miss Deveraux, ötös. Végre figyelt az órán.
- Nem fog sokáig tartani tanár úr!
- Miért is nem?
- Rontja az imidzsem.
- Értem Miss Deveraux, de a tanulás finttosabb.
- Nekem nem - vettem elő a telefonom és megnyitottam a piano tiles 2-t. Mire befejeztem egy kört pont kicsengettek. Megnéztem az órarendet. Tesi. Remek, pont a 12/B-vel leszünk. Elmentem az öltözőbe és minél hamarabb átöltöztem. Felvettem egy fekete testhez simuló trikót, egy fekete pamut shortot és egy rózsaszín converse-t.

Besiettem a terembe és ott vártam az óra kezdését, miközben súlyzókat emeltem. Ötven-ötven kg mindkét kézre, miközben a többiek beszivárogtak. A lányok elkezdtek röplabdázni, a fiúk kosarazni és passzolgatni. Nyolcvanhét-nyolcvanhét emelésnél tartottam amikor a tanár bejött. Ó el is felejtettem említeni hogy a tesiteremben nincsen csengetés. Hát most mondom, nem nincsen. A tesitanár a kedvencem. Ms. Lucky, igen tényleg így hívják, egy fiatal nő, aki nagyon szigorú, de én imádom őt, mert nem olyan, mint a többi tanár, és Tracy nem tudta becserkészni. Talán még kedvel is engem. Tracy az osztály plázacicája, ha értitek mire gondolok. Olyanok vagyunk, mint a tűz és a víz. Távolról is gyűlöljük egymást, de addig nincs nagyobb baj míg nem kerülünk egymás közelébe. Akkor aztán kinyírjuk egymást. 

- Mennyinél tartasz Clary? - hallottam meg a tanárnő hangját.

- Nyolcvanhét, tanárnő és ötvenkilósokkal - feleltem.

- Csinálj meg 150-t utána csatlakozz!

- Igenis! - játszottam túl szerepem és még tisztelegtem is, mire mindketten elnevettük magunkat, majd szigorú arccal a a többiek felé fordult, és én is tovább csináltam, miközben azt figyeltem, hogy mit kell csinálniuk. Kézen állás. Azt imádom. Már épp lendültem volna mikor Miss Lucky rám szólt.

- Clary te ne csináld ezt tudom, hogy könnyen megy és akár 10 percnél tovább is megtudod tartani magad egyenesen. Az egyik tizenkettedikessel menjetek ki és fussatok 20 kört, és ha befejezitek, gyertek vissza adom a következő feladatot - előre mentem, gondoltam kint majd megvárom. Már lefutottam 6 kört mikor észrevettem, hogy figyelnek. A tizenkettedikes. Tudtam, hogy ő az, ezért meg sem állva kiáltottam oda:

- Neked is futnod kellene.

mikor nem válaszolt, megálltam, és felé fordultam. Na ne! Ezt nem hiszem el! Hogy lehet nekem ilyen balszerencsém? Ugyanis a nagy fánál, ami a suli bejáratánál van, nem akármilyen tizenkettedikes állt, hanem Cole. 

- Beszélnünk kell!

1. Fejezet

Reggel mikor felébredtem, elmentem zuhanyozni, majd következett a napi rutin. Felöltözés, fogmosás, fésülködés, reggelizés. Lent ültem a konyhában lévő bárpultnál és a gabonapelyhet ettem, mikor barátom lejött. Még nem öltözött fel, csak most kelt ki az ágyból. Ránéztem az órámra és láttam, hogy kevesebb, mint 10 perce van az indulásig.
- Siess már, Caleb! Tíz perced van, vagy itt hagylak, aztán vihet be Ellie - fenyegettem meg. Bírom Ellie-t, olyan mintha az anyám lenne, de Caleb halál cikinek gondolja, ha 17 évesen az anyja viszi suliba. Engem két okból sem fenyeget ilyen veszély. Az egyik: van jogsim és egy szürke kocsim, kettő: nem is ismerem az anyámat. Nem is szeretném megismerni, hiszen eldobott magától, mint egy rongybabát, pedig én egy igazi érző baba voltam.
- Ma nem megyek - zökkent vissza ,,kedves" barátom.
- Miért?
- Mert nincs kedvem - von vállat. - Anya majd leigazolja.
- Na mindegy, viszont én indulok, mert el fogok késni - adtam egy puszit az arcára.
Beszálltam a kocsimba, és elindultam a ,,kínzópadra". Már megszoktam, hogy van amikor csak úgy nincs kedve jönni és ilyenkor Ellie leigazolja Caleb-nek. Mikor beértem, és leparkoltam szokásos helyemre, láttam, hogy két új kocsi van, pont a két oldalamon. Nem értettem miért, de rossz előérzetem támadt. Odakaptam nyakláncomhoz, melyet mindig hordtam, még fürdés közben is, és egyáltalán nem fakult, vagy rozsdásodott, mégis úgy tűnt fémből van. Egy kardot ábrázol, két angyalszárnnyal. Mikor még kicsi voltam, a gyerekotthonba megkérdeztem kitől kaptam, és azt mondták, mindig a nyakamban volt, egy olyan üzenettel, hogy soha ne vegyem le. Talán még a szüleim adták, talán tudták, hogy van valami képességem.

Kiszálltam a kocsimból, és bementem az osztályterembe. Biosszal kezdünk. Hurrá. Utálom a bioszt, de az osztályfőnökünk - aki tartja - jó fej. Beültem az ajtó felőli padsor, utolsó előtti padjába és elővettem a telefonom. Épp Facebook-oztam, amikor becsöngettek és Mr. Blackthorn jött be a teremben, amire felnéztem és elcsodálkoztam magamban, hogy két másik diák is van vele. Mikor ezt elnyugtáztam visszafordultam a telefon felé, és elkezdtem Subway Surf-ozni.

- Jó reggelt mindenkinek! Szeretném bemutatni két új osztálytársatokat. Ők itt, Nick és Kaiden. Srácok két évig mi leszünk az osztályotok. Üljetek le! A következő szünetben Clary körbevezet az épületben. Nyugodtan kérdezzétek.

- De tanár úr! Mért nem mehet egy másik ember?! - háborodtam fel, még mindig telefonomba merülve.

- Nem Clary, nem mehet, mert ez a büntetésed a múltkori miatt. Mellesleg tedd már el a telefont - Ja igen, a múltkori. Szép emlékek. Caleb-el kitaláltuk, hogy összehozunk két tanárt, így a portást, Mr. Aaron-t, és Ms. Sophia-t hívtuk el randira az ő nevükben. Én írtam Mr. Aaron-nak, Caleb pedig Ms. Sophiának.

- Mindjárt, de épp rekordot akarok dönteni - mondtam.

- Kérem Ms. Deveraux hagyja abba a játékot! - a mellettem lévő padból valaki meglökött és elvesztettem a pályát. 

- Ne már! Már majdnem sikerült! - mondtam fájdalmasan, majd felnéztem az új jövevényekre. Elakadt a lélegzetem, mikor megláttam őket. Nem az arcuk foglalt le ennyire, bár tény mindketten nagyon cukik voltak, főleg a sötétbarna hajú. Nem, nem ez taglózott le teljesen, hanem, hogy Álcát viseltek. Angyalok voltak, és a szárnyukból ítélve nem is alacsony rangúak. Ők is meredten bámultak rám, végül leültek. Nick mellém, Kaiden mögém.

- Nem tudnátok máshova ülni? - súgtam oda.

- Nem, Hercegnő - gúnyolódott Kaiden - nekünk ez tökéletesen megfelel.

- Remek - motyogtam magamnak.

Az órán nem sikerült valami jól figyelnem, ezért elővettem a telefonomat, de még fel sem oldottam a kódot a tanár úr kiszemelt magának.

- Clarissa Deveraux! Mondtam, hogy órán ne telefonozzon! Jöjjön ki felelni! - hallottam idegesítő hangját. Azt mondtam volna, hogy jó fej? Tévedtem. Felálltam, telefonomat farzsebembe csúsztattam, majd kimentem a táblához.

- A periódus-rendszert! Kezdheti!

- Nem tudom - vontam vállat, majd az egész felelésnél olyan válaszokat adtam, mint a ,,nem tudom", ,,fogalmam sincs" ,,nem érdekel ezért nem tanultam meg". A végére szerencsére kicsöngettek, így felálltam, és már mentem volna ki a teremből, mikor Nick hangja állított meg.

- Akkor megmutatod a sulit? - gyorsan körbevezettem őket és elhadartam, mi hol van, és már mentem volna órára, mikor hozzám szólt.

- Clary, szeretnék neked bemutatni valakit -  mondta Nick. - Ő itt Cole, a bátyám, Cole Ő itt Clary Deveraux - felpillantottam és megláttam azt a fiút, aki az álmomban volt. 

- Örülök, hogy megismerhetlek, Clary - mosolygott rám kedvesen. Ugye mondanom sem kell, milyen magas szintű Égi Angyal volt. - Úgy tűnik névrokonok vagyunk. A mi vezetéknevünk is Deveraux. Várjunk csak! Deveraux... Nick és Cole Deveraux... Honnan ilyen ismerős nekem ez a két név? Aztán ledermedtem és dadogtam egy ,,mennem kell"-t és már el is siettem. Nem érdekelt, ha beírnak, de muszáj volt hazamennem és beszélnem Kate-el. Mikor hazaértem Ellie-k elcsodálkoztak feldúlt arcomon.

- Mi a baj? - hallom Paul hangját.

- Sürgősen beszélnem kell Kate-el - mondtam sietősen, mire Kate jelent meg a szoba túloldalán. Teleportált.

- Mi a baj, Clary?

- Miért vannak itt a hercegek? - tértem a tárgyra. Mindenki döbbenten nézett.

- Itt vannak a hercegek? - törte meg a csendet Ellie.

- Ma iratkoztak be a suliba és nem csak ők, hanem jött velük egy elég magas rangú Égi Angyal, valamilyen Kaiden Black. Azt hiszem - hadartam. 

- Kaiden? Ő az egyik Arkangyal fia. Michaela-é - Michaela volt a harmadik Arkangyal.

- Mit csináljak Kate? Nick mellettem ül, Kaiden meg mögöttem - sóhajtottam.

- Nem tudom, Kiscsillag. Fogalmam sincs miért jöhettek, de majd megkérdezem őfelségét, viszont nem biztos, hogy válaszolni fog. Oké?

- Oké - bólintottam és kissé megnyugodtam. - Felmentem a szobába, kicsit lepihenek - mosolyodtam el fáradtam, majd elindultam felfele. Nem tudom miért, de sürgető vágyat éreztem arra, hogy elaludjak, így amikor letettem fejemet a párnára, el is nyomott az álom. 

Az álmomban, egy angyali alak bontakozott ki a fényből és sétált felém. Szép lassan megláttam kimért arcát és rögtön felismertem, bár még nem találkoztunk. Will király volt az. Nem tudtam mit csináljak, de nem is érdekelt.

- Miért jöttek a hercegek? - szemével rezzenéstelenül nézte arcomat, miközben válaszolt.

- Hogy téged figyeljenek.

- Miért? - lett hangom hűvös és távolságtartó a királlyal szemben.

- Kérdezd meg őket. Ma délután 16.00-kor kint lesznek a parkban mindhárman. Ők talán válaszolnak pár kérdésedre, leány - ezzel drámaian lelépett, mire forgattam a szemem. Hirtelen felébredtem és ránéztem az órára. Fél négy. Felkaptam egy farmer shortot, egy trikót és egy bőrdzsekit, majd gyalog indultam a parkba. Muszáj volt kicsit gondolkodnom. Az életem eddig majdnem normális volt, erre pár óra alatt, találkozok a hercegekkel és egy magas rangú angyallal, akik engem figyelnek, beszélgetek a királlyal, és most három sráccal találkozok, akiknek semmibe sem kerülne megölni engem, mégis a legnagyobb nyugodtsággal közelitek feléjük. Végre megláttam őket, miközben passzolgattak. Úgy tűnik nekik nem szóltak a találkáról. Mikor odaérek abbahagyják a passzolgatást és felém fordulnak.

- Beszélnünk kell! - mondtam halál komoly hangon, ami meglepi őket.

- Figyelünk - szólt Cole.

- Miért jöttetek?

- Mert ideköltöztünk.

- Úgy értem valójában. Miért jöttetek valójában?

- Mit értesz ez alatt? - hallottam Kaiden látszólag értetlen hangját, ami igazából ideges volt.

- Miért küldött titeket Will király?

- Honnan tudsz erről - döbbent meg Cole.

- Nem vagyok hülye, de nem válaszoltatok - emlékeztettem őket.

- Én személy szerint azért, hogy megöljelek - mondta egyszerűen Nick, majd egy tűzlabdát dobott felém. Nem lett volna értelme magam elé tartani a kezem, hisz tudtam úgysem segítene, ezért csak behunytam a szemem és vártam, hogy elérjen a tűzgolyó. Már megéreztem a meleget, azt az elviselhetetlen forróságot...

Prológus

Clary Deveraux vagyok. Itt azt kellene mondanom, hogy egy átlagos tinilány. Ha nem vesszük figyelembe, hogy a szememben ezernyi különböző szín található. Ha nem vesszük figyelembe azt, hogy a szüleimet nem ismerem, egyik gyerekotthonból a másikba jártam míg 7 évesen meg nem szöktem, és, hogy van egy különleges képességem. Átlátok az Álcán. Az Álca egy illúzió, amelyet a varázslények használnak, hogy eltudjanak vegyülni az emberek között. Varázslények alatt vámpírokat, vérfarkasokat, tündéreket, démonokat, Bukottakat Angyalokat és Égi Angyalokat értek. A mitológiákkal ellenben a vámpírok nem tudnak denevérré változni. Ez két külön dolog. Nem szabad keverni őket. A denevérek édes kis állatok, akiktől azért félünk, mert hülyeségeket mondanak róluk, ezzel ellentétben, a vámpírok olyanok, mint az ügyvédek. Kiszívják a véredet. Bár az ügyvédek nem ténylegesen, de a vérszívók igen. Vérfarkasok is léteznek. Ők sem aranyos kiskutyák, viszont tényleg át tudnak változni, de nem farkassá, hanem annak egy nagyobb, körülbelül szarvasméretű, négylábú, szőrős lénnyé. Ha a barátjukká fogadnak, majdnem mindentől védve vagy. Én már csak tudom, hisz legjobb barátom is egy közölük. A családja fogadott be, segített harcművészeteket tanulni, forgatni a kardot, tört dobni, íjjal lőni, tanított a varázslényekről is, amint megtudták mire vagyok képes.
- Anya! Anya! Hoztam valakit, akinek valamilyen különleges képessége van - hallottam a farkasfiú hangját mellőlem. Családja jött le a lépcsőn, mire lélegzetem elakadt.
- Ti... is... fa... farkasok... va...vagytok - nyögtem ki nagy nehezen.  Nem voltam egy megszeppent lányka, de egy vérfarkasokkal teli házban halálra rémültem. Arcukon döbbentség lett úrrá.
- Honnan tudod ezt leányom? - kérdezte egy idősebb férfi, valószínűleg a fiú apja.
- Felismert engem apám, pedig nem voltam farkas alakban, és az Álcám sem ingott meg - tehát tényleg az apja.
- Kate! Gyere le kérlek! - ez a férfi mellett álló nő volt, valószínűleg az ifjú anyja. Lejött egy lány. Ő nem farkas volt. Neki fehér szárnyai voltak. Angyal, gondoltam. Még sosem láttam angyalt, de valahonnan mélyről még is tudtam, hogy mi is ő.
- Te Égi Angyal vagy - nem tudtam honnan mondtam azt, vagy, hogy egyáltalán mik is azok az Égi Angyalok, de amint rájuk gondoltam és hogy szeretnék többet tudni róluk, fejem egy rejtett szakaszából információkat kaptam. Az Égi Angyalok a Mennyben élnek Will király és Isten mellett, míg a Bukott Angyalok, a Pokolban tartózkodnak, Lucifer oldalán. Lucifer fellázadt Isten ellen, angyalokat toborzott és háborút indított a Trónus ellen. Természetesen a Teremtő és mellette álló angyalai győztek. Lucifernek mennie kellett. Isten választás elé helyezte angyalait. Ő vagy a lázadó. 
Akik mellette maradtak, lettek az Égi Angyalok, akik átálltak, vagy nem döntöttek, lettek a Bukott Angyalok. Kilenc napig zuhantak alá a Mennyből. A Gonosz megteremtette a Poklot, ahova minden Bukottnak bejárása volt. A Zuhanás után az ottmaradt Égiek felbolydultak társaik, barátaik miatt, amiért átálltak Isten mellől. A Trónus felkérte második Arkangyalját, William Deveraux-ot, hogy a fennhatósága alatt, vezesse angyalait, legyen Királyuk. William ezt elfogadta, és mindig hűséges volt a Trónushoz. Időközben feleségül vette Aria-t a negyedik Arkangyalt és lett két gyerekük. Az egyik fiút Cole-nak hívják, 18 éve született meg, míg a másik, az ifjabb 17 évvel ezelőtt. Őt Nick-nek hívják.
- Gyermekem, különleges képességed van. Tudod én látom majdnem mindenki gondolatát, de a tiédet nem. Ráadásul az erős Álcán is átlátsz. A szemed színe különleges. Még nem láttam olyan élőlényt kinek szemében ennyi szín kavarog - mondta kedves,búgó hangon. A szememben tényleg színek kavalkádja található, amit inkább átoknak, mint sem áldásnak vettem, mert csak kigúnyoltak. - Ne félj tőlem leányom, nem bántanálak - guggolt le elém. 
- És ők sem? - néztem a farkasokra.
- Nem, kedvesem. Ők nem bántanak, ha nem vagy az ellenségük.
- És én az ellenségük vagyok? - kérdeztem remegő hangon. A farkasokra néztem akik kedves mosollyal néztek vissza rám, mire én is elmosolyodtam halványan.
- Nem vagy az, gyermek. Ígérjük megvédelmezünk, és kitanítunk téged, hogy megvédhesd magad. Oktatunk majd a varázslényekről és történelmükről is, hogy ismerd őket. De rendes iskolába kell majd járnod! - ölelt magához egy idős néni. Rögtön megkedveltem és visszaöleltem.
- A családom lesztek? - kérdeztem reményteljesen. 
- Persze, hogy azok leszünk. De meg kell ígérned valamit! - lett komolyabb a hangja.
- Micsodát?
- Sosem szabad elárulnod minket, a családodat.
- Ígérem.
Azóta rendesen kitanítottak és még mindig minden nap órákat edzek vagy egy idősebb farkassal, vagy egyedül. A szemem színe sem változott, maradt a színes. Este szokásosan feküdtem le az ágyba aludni egy kiadós edzés és forrófürdő után.
Egy fiúról álmodtam. Haja szőke, szeme kék. Beszélt hozzám, de nem értettem,hogy mit mondott. Aztán szája egyetlen szót formált: Eljövök...